Hívtam a fogköves, behorpadt mellkasú mátépéterszemüveges IT-s srácot, kértem a tanácsát,hogy mitévő legyek. Türelmetlenül válaszoltam a kérdésére: - Igen próbáltam, többször is, de mindig ugyanaz a rohadt hibaüzenet: "A hálózat a tartományon kívül esik, nem lehet csatlakozni." Jó de próbáljon meg akkor másik hálózatra csatlakozn....NEM! Tűnj vissza az odvadba és ölelgesd a manga body pillowod, nem értesz te semmit. Belebújok morcos fejjel a monitorba, és rendelek pár fölösleges kacatot a netről. Tudták, hogy ha leegyszerűsítik a mobilnetes fizetést, mindenki meg fog őrülni, hatalmas piacot fognak maguknak nyitni. Pár klikk, és máris több millió társaddal vállvetve pumpálod a fogyasztói társadalom vénájába a vért. Cserébe házhoz hozzák a fogyasztótablettádat, hogy még csak meg se kelljen mozdulnod érte. Ironikus, mi? Ez a baj a nemzedékünkkel, hónapok alatt akarjuk elérni azt amit felmenőink vérrel meg izzadtsággal szenvedtek ki...

-Ne haragudj, nézlek már egy ideje, gondoltam rákérdezek, hogy meddig tervezed még az epés kis társadalomkritikádat nyújtani, amit már ezrek írtak meg előtted.

Mély levegőt veszek, és felpillantok a gépről. -Nem bírsz csendben maradni, mi? Tüntetőlegesen elcsapom a fejem, és kinézek az ablakon. Légyszi történjen kint valami, ne kelljen vele beszélgetnem!

 -Gondoltam meglátogatlak, rég kerestél. Mintha megfeledkeztél volna rólam! Aggódom érted.

Sértődöttségét nem leplezve odalépett az ablakhoz, és babrálni kezdett a lecsapódott páracseppekkel. Azok egymással hol versenyezve, hol egymásba torkollva folytak végig az ablakkeretig. Majd felcsattant:- Igen tudom, hogy mert elfoglalt vagy, meg szétszórt vagy! Nagyon jól tudom, hiszen direkt csinálod! Kitalálsz mindenféle hülyeséget, csak hogy ne kelljen velem szembenézned! Itt van például ez, hogy trambulinparkba mész ezzel a "HAVERINÁDDAL", egyrészt ki nem állhatod a sótlan-vegán-straight edge-fittness fejét, másrészt utálsz trambulinozni, mióta...

Jézusom, és csak beszél és beszél. Na ezért foglalom le magam, látod. Túl sokat gondolkozik, elmereng faszságokon, iszonyatosan sértődékeny, évekig képes dédelgetni sérelmeket, és irritálóan érzelgős.

-Beszéljünk valamikor, kérlek. Leült mellém az ágy szélére, összefonta az ujjait, szigorúan összeszorította a száját, majd mikor feltekertem a zene hangerejét, köddé vált. 

 A rágcsálnivaló, a vidám zene és az idióta videók nézegetése mindig hatásos. Végre csend van, csak magam vagyok, élhetem tovább kispolgári proletár életem egy panelház tizenegyedik emeletén, negyvenöt négyzetméteren, padlófűtéssel. A Coldplaytől az adventure of a lifetime megy épp, úgyhogy halvány mosollyal az arcomon elképzelek giccsesen örömteli pillanatokat a haverjaimmal, ahogy karöltve énekeljük ezt a félig-meddig szerelmes számot. Eszek, iszok, dolgozok, alszok, szarok, meg néha futok. Micsoda élet! Tervezgetem a kis nyaralásomat, vásárolom rá a szükséges dolgokat annak rendje módja szerint, és gondolkozom, hogy talán indítok egy túranaplót. Ezaz! Hiszen mivel is tudnám emlékezetesebbé tenni, mint hogy leírom az ott megtapasztaltakat! Meg is írom a bevezetőt, előtte bekapcsolok valami jó kis Jason Mrazt..

-Kínozd magad. - Szólalt meg hűvösen. Úgy jött megint, mint minden alkalommal. Villámcsapásként vág a gondolataimba, otthagyja égető nyomát, aztán magamra hagy a fájdalommal. Tudja, hogy nem hallgatom végig, úgyhogy kifejlesztett egy új taktikát: elültet egy gondolatot az agyamban, lehetőleg úgy, hogy bökjön, akárhogy fordulok, de nem kísér végig a lelki megtisztuláson, és nem adja meg a felszabadító végső döfést, csak közli a bukásom tényét, majd otthagy. Le merném fogadni, hogy ilyenkor magában röhög. -De miért? -Gyerünk, tedd be azt a Lost on you-t. Megteszem. 

/2017.02.16./