Ide-oda lóg a karom, motyorgok csak, meg bögyörgök, gyakran az órámra nézek, bár nem sietek sehová.

Kitéptek valamit belőlem és a keletkezett odúba most hideg szél süvít be, fagyosan-fájón didereg minden szervem körülötte. Mint a ziháló, megsebzett vad, nyögve szelem a fehér tájat egy bíbor szalaggal ketté, mögöttem a sötétség, habzón vicsorogja rám penge fogait és csak egyre közeledik. Ő is tudja, én is tudom: senki se menekül.

Fényévekre vagyok onnan, ahol lenni akarok. Vágyom a megnyugvásra valaki ölelésében, de elérhetetlen messzeségben van és nem tehetek semmit.

Minden rendben lesz: a lelőtt anya meszes gödörbe szánt, még meleg testén összekuporodott gyermek tébolyba átnyúló önámítása ez.

A tisztító tüz szerepét ma a fürdőszoba takarítása fogja játszani.

 Mélyen magamba szívnom az ecetes víz maró bűzét. Akkor sem lesz már tiszta semmi, ha csontig vakarom a körmeimmel a fugát.